Va obrambi Črne Madone ✝ A Fekete Madonna oltalmában
In der Obhut der Schwarzen Madonna ✝ Under the protection of the Black Madonna

Új lelki központ épül Kópházán a Fekete Madonna oltalmában


A Máriát tisztelő várvidéki (gradistyei) horvátok ugyanúgy, mint annak idején a glagolita papjaik vezetésével a környékre áttelepített elődeik, hisznek a Gondviselésben. Új lelki központot építenek a csodatevő loretói Fekete Madonna kegytemplomának árnyékában, Kópháza (horvátul Koljnof) községben, a Várvidék szívében.

Gondos és körültekintő előkészületek után Kópháza plébániai közössége és a falu vezetése közös összefogással, Veres András megyéspüspök és Németh Antal kanonok, plébániai kormányzó atya támogatásával új közösségi ház és zarándokszállás építésébe kezd.

Mertek nagyot álmodni, és az álom lassacskán valósággá válik. Talán nem is véletlen, hogy a koronavírus-járvány miatt megcsúszott ütemterv első látványos munkálatai épp Mária mennybevételének, a zarándokhely fő búcsújának napján kezdődtek el. Valószínűleg az sem véletlen, hogy 1989-ben ugyanezen a napon törték át szervezetten először a keletnémetek a szögesdrótot a falu határában a helyiek hathatós segítségével, négy nappal a Páneurópai Piknik előtt.

Mára a Sarlós Boldogasszony-kegytemplom a falu növekedésével a település szerves részévé vált, erdő helyett lakóházak ölelik körül, és különböző zarándokutak (Mária-út, Szent Márton-út) kereszteződésében helyezkedik el. A helyiek azt szeretnék elérni ezzel a nagy beruházással, hogy a régi zarándokhagyományok megelevenedjenek, és a Fekete Madonna kegyhelye újra a határtalan Várvidék zarándokközpontjává váljon. A lelki központ megálmodói nagyon örülnek annak, hogy sikerült az összefogás és a korábbi plébánia helyén a falu idősebb generációja számára otthon kerül kialakításra.

A kópháziak kérik a hívek imáját, hogy az eltervezettek a Szűzanya közbenjárásával és Isten segítségével hamarosan meg is tudjanak valósulni. Az új lelki központ és majdan az idősek otthona is teljen meg élettel, imával és hálával a Várvidék szívében horvátul, magyarul és németül.

Sarlós Boldogasszony Plébánia, Kópháza
Fotó: Sarlós Boldogasszony Plébánia, http://mariaut.hu/